12. fejezet: Búcsú

Sziasztok!
Ezer bocsi hogy ilyen rég hoztam új részeket, csak nálam elég zsúfoltan kezdődött a nyár. Most remélem akik olvasták a blogot, azok most is követni fogják a részeket. Tényleg sajnálom!  xxx.

Hanna szemszöge:

Reggel kómásan kászálódtam ki az ágyamból. Niall még mindig nem volt ott. 

-Vajon hol töltötte az éjszakát?-kérdeztem magamban.

Kinyitottam az ajtót és átsétáltam Harry szobájába.

-Jó reggelt, hasadra süt a nap. Hasatokra...-javítottam ki magamat.

Harry hunyorogva rám nézett és sóhajtott egyet, Niall pedig, aki a padlón feküdt egy matracon megfordult hogy a hátát láthassam csak.

-Most mi van?-kérdeztem.

-Hanna, hagyj már aludni minket. Tegnap este Niall kiakadt rád és átjött hozzám. Megbeszéltük hogy holnap visszamész anyához. Ha nem engedi majd én beszélek vele, de most hívd fel.-szólalt meg rekedt hangon Harry.- Tényleg nem bunkó akarok lenni, de ez így nem mehet tovább hogy Niall miattad legyen depis és fuccsba menjen a munkánk.

-Jó, legyen így.-és rájuk csaptam az ajtót és felrohantam Niall szobájába. Hirtelen könnyek gyűltek a szemembe és keserves sírás uralkodott el rajtam. Pár óra múlva valaki kopogott az ajtón.

-Gyere be.-szóltam szinte suttogva.

Liam nyitott ajtót.

Liam szemszöge:

Amint beléptem a szobába Hannát láttam meg több száz zsepi között.

-Figyelj Hanna, én átérzem hogy nagyon fáj hogy a saját bátyád 'üldöz' el a házból, de nem tudod Niall milyen rosszul volt tegnap. Egész éjjel Harryvel beszélgetett. Tudod, nem csak egy lány szíve lehet összetörve.

-De nem is jártunk.-akadt ki Hanna.

-És? Attól még egy barát is összetörhet. Amugy meg vedd már észre hogy Niall fülig beléd van zúgva.-próbálkozott Liam.

-De...-és elakadt a szava. 

-Szerintem Hanna te sem tudod hogy miket érzel. 15 éves vagy, nemsokára már felnőtt leszel és mégis így állsz hozzá a dolgokhoz. Ha tényleg nem szereted Niallt jobban mint egy barátot akkor mondd meg neki tapintatosan és ne játszadozz vele. 

Azzal kilépetem a szobából.

A folyosón Niallel találtam magam szembe.

Niall szemszöge:

-Bejöhetek Hanna?-kérdeztem.

-Be.-jött a válasz.

Lenyomtam a kilincset és Hannával találtam szembe magam. Átölelt amint beléptem és bocsánatot kért.

-Figyelj Niall. Én tényleg sajnálom nem akartam neked rosszat, de egy ölelés nem azt jelenti hogy járunk okés? Nem tudom mit érzek. Egyik percben úgy gondolok rád mint egy haverra, másik percben pedig mint egy ..egy srácra. Szóval én tényleg nem tudom. Szerintem most tényleg az lenne a legjobb ha visszamennék anyuhoz.-mondta Hanna. Azzal a füléhez emelte a blackberryjét. Én kimentem a szobából. Nem haragudtam Hannára és abszolút megértem. Szerintem nem véletlenül találkoztam Liammel az előbb.

Hanna szemszöge:

-Szia anyu.

-Szia Hanna. Akarsz az éneklésről beszélni?

-Igen.

-Szóval szeretnél. Én nem hátráltatni akarlak de szó sem lehet róla. Egész éjjel ezen gondolkoztam de mindig arra jutok hogy 15 évesen túl fiatal vagy ehhez. És mindenki Harry húgaként tekintene rád, Harry hátterében lennél. Sajnálom.

-De anya ezt nem hiszem el. Harry bármit megtehet. Csettint egyet és te engedelmeskedsz neki neked pedig itt adod hogy milyen szigorú és felelősségteljes anya vagy. Amugy ha már így beszélgetünk akkor ha nem probléma közlöm veled hogy elmegyek New Yorkba apuhoz. Az éneklés csak egy kamu lett volna, de ha úgy nem megy akkor így majd menni fog. Elmondom az igazat, nem akarok Londonban élni, apuval 10 éves korom óta csak egyszer találkoztam két éve.

-Szó se lehet róla. Majd nyáron elmész hozzá, de hogy költözni? Ne is álmodj róla.

-Ezt jól jegyezd meg anyu. Álmodni lehet, de hogy valóra váljon azért akarni kell. Bennem sok akarat van.

És letettem a telefont.

Elkezdtem pakolni a ruháimat a bőröndbe és lebattyogtam a lépcsőn.

-Már mész is?-kérdezte Harry.

-Ha New Yorkra célzol akkor igen. Megyek valóra váltani az álmaimat. Apunál fogok lakni, suliba járni és színész leszek. Ha kérdeznéd beszéltem anyuval és megengedte.-mondtam, és odaléptem Harryhez. -Bármennyire is utállak néha, na jó mindig azért remélem jól fog sikerülni az életed. Legyetek sikeresek.-puszit adtam az arcára aztán átöleltem. Csak egy fejjel voltam nála alacsonyabb.

-Köszi meg minden de nem mehetsz el. És mi van? Most akkor sosem fogunk többet találkozni? Hanna, ha el is mész nem örökre mész el. Még ezt letárgyalom anyuval, addig nem mehetsz el.

A bőröndömmel felfutottam Niall szobájába. Niall ott volt. 

-Kérlek fedezz és adj egy kötelet.-kértem.

-Mi van?-kérdezte.

-Jó látom ezt is egyedül kell megoldanom. Találtam egy ugráló kötelet. Pont jó lesz. Az ablakra ráerősítettem. Mindenre készen álltam.

-Niall majd hívlak New Yorkból.-öleltem át és puszit adtam az arcára.

-Mi van?-kérdezte.-New York?

-Ja mennék New Yorkba ha egy kicsit is segítenél.

Harry szemszöge:

Tárcsáztam anyát.

-Szia anya. Hanna tényleg elmehet New Yorkba? Éppen odakészül...

-Mi? Nem. Ne engedd neki. Kísérd haza Harry.

-Oké szólok neki hogy jöjjön velem, hazakísérem. Szia.

Letettem a telefont és felfutottam Niall szobájába. Benyitottam de Hanna sehol sem volt. Csak egy ugráló kötél(?) lógott az ablakon.

-Hol van Hanna?-kérdeztem idegesen.

-Egy taxiban ül sárosan a reptér felé.-nevetett Niall.

-Mi van? Miért engedted elmenni? Azonnal meg kell állítani.-üvöltöttem.

-De hát azt mondta hogy megy New Yorkba.-erősködött Niall.

-Niall szerinted anya vagy én engednénk hogy egy 15 éves lány aki mellesleg a húgom a repülőn üljön egyedül és másik kontinensre?

-Én tudjam?-kérdezte Niall.

-Ahj. Mindegy. Meg kell állítani.

-Oké de ha már én csesztem el akkor veled jövök.-szólt Niall.

-Gyere csak húzzunk bele mert elmegy.

Lefutottunk a lépcsőn és a srácokkal találtuk magunkat szembe.

-Hova mentek?-kérdezte Zayn.

-Van egy kis gond.-lihegett Niall. -Hanna New York felé tart.

-Ajjajj.-mondta Louis.

Niall és én futottunk szabad taxit keresve az utcákon.